Már a kisiskolások is jól tudják, hogy harcias, nomád honfoglaló őseink hosszas vándorlás után, keletről érkeztek a Kárpát-medencébe több mint ezer éve. Bár a letelepedés után eltelt hosszú évszázadok során az utazás szerepe teljesen átalakult az emberek életében, mindig is voltak olyan nagy hírnévre szert tett kalandvágyó magyarok, akik minden akadály és nehézség ellenére hatalmas távolságokat utaztak be.

Kőrösi Csoma Sándor, a tibetológia megalapítója

A nemzetközileg is megbecsült utazó és tudós Erdélyből indult el 1819-ben, hogy felkutassa a Távol-Keleten a magyarok őshazáját. Majdnem 3 éven át tartott az út, melynek során a közel-keleti országok, majd India érintésével elérkezett lehbe, Tibet fővárosába, ahol a tibeti nyelvvel és irodalommal kezdett el foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat.
1831-ig tartó tibeti tartózkodása alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet tanulmányozott át. Munkáiban Tibet történetét, földrajzát és irodalmát dolgozta fel, és összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog, majd Kunga Csöleg láma segítségével, amelyből később az első tibeti-angol szótárat állította össze. 1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta.
A Tibetben eltöltött évek után Indiába utazott és 1842-ig folytatta kutatómunkáját, melynek során eredeti céljának megfelelően továbbra is az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott.
Életének utolsó évében ismét megkísérelt eljutni Tibetbe. A mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken a gyalogosan utazó Csoma maláriát kapott, majd súlyos rohamokat követően 1842. április 11-én elhunyt.

Teleki Sámuel, a magyar Afrika-kutató

Szintén erdélyi származású volt Teleki Sámuel, aki az 1800-as évek végén indult el felfedezni a "Fekete Kontinenst".
Első útja során 1886. november 29-én érkezett meg Zanzibár szigetére, ahol az expedició többi tagjaival egy 3000 kilométeres út szervezését kezdték meg. Végül tizenhét tonnányi felszereléssel és közel négyszáz emberrel indultak útnak. Az egykori afrikai viszonyokat jól tükrözi, hogy a hatalmas rakomány jelentős részét azok az ajándékok tették ki, amelyekkel a helyi törzsek vezetőitől kívántak békét és szabad átvonulást vásárolni.
Kalandokban bővelkedő útjuk során Teleki nemcsak vadásztudományát csillogtathatta meg, de hegymászóként is többször próbára tette magát. A Kilimandzsáró csúcsára ugyan nem sikerült feljutnia, de a Kenya-hegyet már sikeresen ostromolta meg. A turkána nép földjén találták meg a Nagira Mwaiten tavat, amelyet Teleki a főherceg tiszteletére Rudolf-tónak (ma Turkana-tó) nevezett el. A tótól öt kilométerre található vulkán ma is Teleki nevét őrzi. Az expedíció további útja során felfedezett egy sós vizű tavat is, amelyet Rudolf feleségéről, Stefánia-tónak (ma Chew Bahir-tó) kereszteltek. Hosszú útjuk lezárásaként 1888. október 24-én érkeztek meg végül a biztonságot jelentő Mombasa városába.
Teleki ezután még többször járt Afrikában. Utazásainak köszönhetően számos tudományos eredménnyel gazdagodott a világ. Eltűnt Afrika "fehér foltjainak" jelentős része, 78 növény-, 3 kaméleon- és pókfajt fedezett fel társaival, és természetesen rengeteg tárgyi emléket hoztak haza Afrikából, melyek egy része a Néprajzi Múzeum gyűjteményét gazdagítja.
Afrikai mellett Ázsiában is járt: 1893-ban vadászott Indiában, majd Szumátra és Jáva szigetét kereste fel.
Kiemelkedő munkásságáért már életében számos elismerést kapott: Kairóban tiszteletbeli tagjává választotta a Geográfiai Társaság, 1894-ben szintén tiszteletbeli tagsággal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia, a bécsi udvar "valóságos és titkos tanácsosi" ranggal tüntette ki. Teleki Sámuel 1916. március 10-én hunyt el. A tiszteletére felállított szobrot a Magyar Földrajzi Múzeum érdi parkjában tekinthetjük meg.

A XX. és a XXI. század magyar világvándorai

A mára legendává vált St. Jupát nevu túrahajót Fa Nándor és barátja Gál József 1980 és 1985 közt építette meg, amellyel 1986-87-ben Délről kerülve a Jóreménység-fokot és a Horn-fokot elsőként a magyar vitorlázók közül körülhajózták a Földet.
A sikeres utat a 90-es évek elején további izgalmas kihívások és sikerek követték:
1988-1990 közt Fa Nándor megtervezte és megépítette az elso magyar óceáni versenyvitorlást, a 60 láb hosszú Alba Regiát, mellyel 1990-1991-ben sikeresen részt vett a BOC Challenge elnevezésu, négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen. A rákövetkező évben, pedig Magyarországon máig páratlan sikerként 5. helyezettként ért célba a világ egyik legnagyobb erőpróbáján, az Antarktisz-kerülő versenynek is nevezett Vendée Globe non-stop földkörüli szóló vitorlásversenyen. A verseny nehézségét jól tükrözi, hogy az indulók közül összesen csak hatan voltak képesek teljesíteni a távot. Ugyanezen a versenyen 1995-96-ban is versenybe szállt, de a korábbi eredményt már nem sikerült megismételni.
Versenyzői pályafutását az 1997-es Transat J. V. kétszemélyes Atlanti óceáni verseny zárta le, ahol a 4. helyet sikerült megszereznie.
Fa Nándor a mai napig foglalkozik hajókkal. Az 1993-ban alakult Megszállottak Klubjának 2004-ig volt az elnöke és jelenleg is tagja a szervezetnek.
Mount Everest első magyar női meghódítója, Ugyan Anita 2009-ben került a figyelem középpontjába kiemelkedő teljesítményével.
A Mount Everestet (tibeti nyelven a Csomolungmát, vagyis Jóságos Isten Anyácskát) eddig közel 3000-en tudták megmegmászni, de közöttük mindössze 150 nőt találunk. Nem is csoda, hiszen az extrém körülmények az erősebb fizikumú férfiakat is próbára teszik, és a hegy gyakran szed áldozatokat az elszánt alpinisták között.
Ráadásul, Anita még egy különleges eredménnyel dicsekedhet: ő is bekerült azon 20 női hegymászó közé, akik már többször is nyolcezer méter fölé jutottak.

Ha útikalandokra vágyunk magunk is, természetesen nem kell rögtön a Mount Everestet megcéloznunk. Érdemes kihasználnunk az utolsó napfényes őszi napokat egy kellemes erdei vagy vízparti kirándulásra a barátokkal vagy a családdal.
Ha esetleg egy váratlan eső miatt vagy a füvön piknikezve a ruháinkon vagy a magunkkal vitt takarón, törölközőn is meglátszanának az átélt kalandok, nem kell aggódnuk: ezek az emlékek szerencsére nem lesznek maradandóak.
Elég ha a ruha színének megfelelő prémium minőségű Persil mosóporok vagy gélek közül választunk, a foltok eltűnnek és mi készülhetünk is a következő utazásra!