Napjainkban egyre többet hallani megújuló energiaforrásokról, szelektív hulladékgyűjtésről, biogazdálkodásról, ökológiai lábnyomról. Egyre több szakértő hangsúlyozza, hogy ha az emberiség nem változtat drasztikusan természetpusztító életmódján, annak súlyos következményei lesznek. Für Anikó színésznőt, a "Talpalatnyi zöld" című környezetvédelmi magazinműsor műsorvezetőjét kérdeztük a környezettudatosságról, a természet szeretetéről és a hazai állapotokról.

Közismert Önről, hogy ismertségét felhasználva szívesen kampányol a környezet védelméért...
Ez így van, de azt azért szeretném tisztázni, hogy itt nem egy tudatos image-javító stratégiáról van szó. Nem vagyok csodabogár, csak a gondolkodó emberek közé sorolom magam, akiben van bizonyos fokú félelem, hogy mit is művelünk mi magunkkal és magunk körül. Szemléletbéli bajom van a környezetvédelem kategóriával, sokal inkább embervédelemről kellene beszélni. A környezet, a bolygónk - amit mi rákos daganatként leptünk el – azt gondolom, idővel regenerálni fogja önmagát, megrázza magát, és le fog minket söpörni a hátáról. Tehát nem is annyira a környezetet kell védeni, hanem magunkat, az emberiséget.

Mióta fontos Önnek a természet szeretete?
Nyugodtan mondhatom, ezt már az anyatejjel szívtam magamba. Én még egy pajzán gondolat sem voltam, mikor az édesanyám már egyetemistaként, egy hátizsákos baráti csapattal járta az országot. Akkor persze még nem volt ilyen sok, jó turistaszállás, így előfordult, hogy pajtában, vagy a szabad ég alatt aludtak, tehát ezt a szenvedélyt elsősorban tőle örököltem, de az én nagymamám is – aki egy belvárosi, gangos házban lakott – igazi kis "botanikus kertet" varázsolt az ablaka alá, aminek mindenki a csodájára járt. Legkedvesebb időtöltéseim egyike a mai napig a természetjárás. Nagy álmom teljesült azzal, hogy kertes házban lakhatok. Nagyon szeretem a telet, de már nagyon várom a tavaszt, ugyanis kifejezetten szeretek kertészkedni. Ebben mindig nagy segítséget kapok fogadott öcsémtől, Krisztiántól, aki profi kertész.

Mit jelent Önnek a környezettudatosság a mindennapi életben?
Apró dolgokat, pici odafigyelést... Energiatakarékos izzókat használok ott, ahol tudom, hogy legalább 10 percig égni fog a villany, sőt, még azokat is lekapcsolom, ha épp nincs szükségem rájuk. Akárcsak a fogmosásnál és a zuhanyozásnál, mosogatásnál sem folyatom fölöslegesen a vizet hektorliterszámra, elzárom, amikor sikálom az edényeket... Megjegyzem, nagy áldás egy jó mosogatógép, mert energiatakarékos, környezetkímélő és gyönyörűen mosogat. Ma már hihetetlenül víztakarékos modellek is léteznek, és az árukat egy átlagos család pár hónap alatt össze tudja spórolni. Érdemes víztisztító berendezést is vásárolni, amivel egészséges ivóvízhez juthatunk, és nem kell a PET palackokkal bajlódni - bár tavaly, a szülinapomra kaptam Végvári Tamás kollégámtól egy speciális palackprést, ami kis korongra nyomja össze a háztartásomban időnként (egyre ritkábban) megjelenő műanyagpalackokat. Természetesen szelektíven gyűjtöm a hulladékot: kéthetente berakom a csomagtartóba, és 5 perccel később kidobom a megfelelő helyen, tehát ez is csak egy pici odafigyelést igényel.

Miben látja a legnagyobb veszélyt, amely az emberiséget a környezet pusztítása miatt fenyegeti?
Először is, nagyon kevés az erdő, nem csak Magyarországon – pontos felmérések szerint arányosan annyi erdőnk van, mint egy focipályán a két kapu közti terület -, hanem világszerte. Nincs, ami oxigént termeljen. Sokszor halljuk, hogyan irtják az erdőt a "gonosz indiánok" a dél-amerikai államokban, de én azt gondolom, ez nem egészen így van... Ha a fejlett világ – és ide tartozik Magyarország is – úgy tartja, hogy ez a kontinens a Föld tüdeje, akkor ezt fizessük is meg az ottélőknek. Nem intézhetjük el annyival, hogy magasról utasítjuk őket: ne csináljátok! A másik komoly probléma, hogy a döntéshozók nem tudnak hosszú távon gondolkodni. Nem bírom felfogni, hogy Magyarország – ellentétben például Ausztriával – miért nem kompenzálja komolyabban azokat, akik építkezéskor alternatív energiahordozókat kívánnak használni (például napelem, szél, termikus energia formájában). Azt sem értem, hogy az új építmenyéknél miért nem a fenntarthatóság az első szempont: az újonnan épülő üvegpalota-irodaházak a lehető legenergiapazarlóbb, energiagazdálkodás szempontjából kőkorszakinak mondható modellek. Általában nincs nyitható ablakuk, fűtés szempontjából is korszerűtlenek. Ahol meglévő konstrukciók vannak, és nem lehet máshogyan normális hőmérsékletet biztosítani, ott valóban kell légkondicionálás, de legalább az új épületeknél kellene ezeket a szempontokat elsődlegesnek tekinteni. Vagy például itt a Nap vagy a szél energiája, ami állandóan a rendelkezésünkre áll, így annyi mindent lehetne vele kezdeni, de a döntéshozók mégsem ebbe fektetnek, mert "nem éri meg" nekik...
Az ember pénzimádata óriási korlátot jelent. Tulajdonképpen ebben látom a legnagyobb veszélyt: nem tudunk a saját gyarlóságunkon túlnőni. Gondolatilag még csak-csak létrejön valami: születnek ötletek, van elképzelés, csúcstalálkozókat szerveznek, de végül aztán érdemben semmi nem történik... Amikor olyan szintre kerülne a dolog, hogy pénzt kell belefektetni, akkor már erősen megcsappan a tettvágy. És ha a nagy, okos, befolyásos emberek nem tesznek semmit, akkor előbb-utóbb a kisember hite is fogyatkozni kezd, de a környezetvédelem, vagyis mint mondtam, a magunkat védő attitűd számomra lelkiismereti kérdés. Mondhatom, hogy én nem gyűjtöm szelektíven a hulladékot, mert úgyis egybeöntik, de úgy gondolom, mások cselekedeteitől függetlenül kell megtennünk minden tőlünk telhetőt. Ez egyébként az élet minden vonatkozásában igaz: ha én állandóan a másikra várok, ha taktikázom, és csak akkor lépek, ha a másik is lép, akkor soha, semmiben nem fogok előrébb jutni.

Mit gondol, hol tart Magyarország a környezetvédelmet illetően?
Szerintem kevés szomorúbb és kilátástalanabb küzdelem van ma Magyarországon, mint a környezetvédelemért folytatott harc. Elég, ha szétnézünk az utcákon vagy kitekintünk a vonatablakon, ugyanazt látjuk: mindenütt szeméthalmokat. Ha úgy adódik, rászólok arra, aki eldob egy papírzsebkendőt, és rettenetesen tudok bosszankodni, amikor valaki kidobja a cigarettacsikkjét az autójából. (Nem tudom, megfigyelték-e, hogy a Magyarországra szánt autómodellekben gyárilag nincs hamutartó.) Itt ez a gyönyörű ország, csodálatos adottságokkal, de hiába akarunk "bezzeg- Ausztriára" hasonlítani, ha mi, ellentétben velük, bűntudat nélkül hajítjuk a szemetet a puszta közepére vagy az utcai virágágyásokba. Semmilyen viszony nem működik úgy – se barátság, se szerelem -, hogy mindig csak elveszünk, és nem adunk. Egy fridzsiderbe is pótolni kell, amit kiveszünk belőle. Semmilyen téren nem működik a csak-elvesz-de-nem-ad reláció, miért lenne ez másképp – hadd nevezzem így – a Földanyával való kapcsolatunkban, aki etet, táplál és kényeztet bennünket, mi pedig ott pusztítjuk, ahol érjük.

A nevével fémjelzett "Talpalatnyi Zöld" c. műsor 2009-ben elnyerte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium "Zöld Toll" díját...
A "Talpalatnyi Zöld" nagy ajándék az életemben, úgyis mondhatnám, ez az én 10 éve tartó "misszióm", Szent Ügy. Ha a nézők közül akár csak 1 komolyan elgondolkodik a műsorban látottakon, akkor már megérte. A díj különben nem az én érdemem, hanem a Flóra Film nagyszerű csapatáé, és Kocsis Tiboré, aki az egészet életre hívta. Nekik köszönhető, hogy a műsor ilyen nagyszerű.

Milyen tervei vannak erre az évre?
Hogy a környezetvédelemnél maradjak: idén tavasszal is lesz az Országos Zöld Találkozó, amire nagyon szeretnék eljutni, mert az utóbbi néhány évben mindig lemaradtam róla színházi elfoglaltságaim miatt. Büszkén jelenthetem továbbá, hogy február elejétől a Papi nevezetű emu nevelőszülője vagyok az állatkertben. Már régóta tudok erről a lehetőségről drága kollégám, Gálvölgyi János révén, de ezt most Pogány Juditnak köszönhetem. Mindenképp egy kevésbé népszerű állatot akartam örökbe fogadni, így egy ideig hezitáltam a varacskosdisznó és az emu között, de végül Papi mellett döntöttem.
Természetesen szeretnék említést tenni a szakmámba vágó munkáimról is: Dömötör András rendezésében, áprilisban kezdjük a Bulvár című össztársulati, zenés darab próbáit az Örkény Színházban (aminek alapítótagja is vagyok). Ezenkívül nagy-nagy örömömre már készül Hrutka Róbert zenéjével és Bereményi Géza szövegeivel a második zenei CD-m, amely remélhetőleg a Könyvhétre jelenik meg.